2016. április 7.

Nádas Péter: Az élet sója

2014 óta írja a történetet Nádas Péter a Litera.hu-n. Végig követtem és nagy öröm, hogy kiadták könyvben. Régóta várok már egy új Nádas regényre. Oké, részenként már olvastam, de aki sorozatfüggő, az pontosan tudja milyen idegtépő, amikor várni kell egy hónapot a következő adagra. Főleg, hogy olyan érdekessé formálódott a történet hónapról hónapra, hogy az első rész sótlan sógazdagsága alig engedte sejtetni, hová fut ki a történet. Mert kifut. Sőt belefut. Jó aprólékosan beletekintgetve a regénybeli városka életének a mikrorészleteibe. Mintha egy nagyítóval ráfókuszálna Nádas egyes apró részletekre, amik ettől felélednek, láthatóvá válnak, amitől izgalmassá, érdekessé színeződik, a történet minden apró sava borsa.
„Az alapítólevél olykor hamis, az alapítás mégis valódi“. 
Így indul a regény és hogy hová jut? Még elképzelni sem tudtam az elején, hogy ebből milyen nagyívű történet kerekedik. Helyek, emberek, események, ideák tárulnak fel a kibontott, felülről tekintve látszólag jelentéktelen részletekből, mint például és hogy sokat ne áruljak el,  egy harangszó. Mert a lényeg mindig a részletekben és azok alapos megfigyelésében rejlik. Csak annyit mondok kedves olvasó, higgy Nádasban, és a hited elnyeri a megváltást. Nagyszerű, jelentőségteljes  történet kerekedik ki a sok kis jelentéktelennek tűnő apróságból.


Most a 2flekken sorozat végre méltó formában regénnyé vált.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése