Gárdos Péter: Hajnali láz

Az élet által  halálra ítélt Miklós úgy dönt, élni fog. És ezt az életet nem egyedül akarja élni. Meg is találja hozzá a társát Lili személyében , aki az idő haladtával szintén élni akar. Miklóssal, Miklósért, mint ahogy Miklós Liliért. A halálos kór pedig kapitulál ekkora szeretet, odaadás,  törődés és szerelem láttán. 

"Még öt percig feszengtek, egyre fokozódó zavarba. Lindholm főorvos úr azt mérlegelte magában, hogy feladata-e néki kioktatni egy halálra ítéltet, feladata-e felszólítani a lehetőségek józan mérlegelésére. Apám meg azt fontolgatta, érdemes-e beavatni egy ilyen sokat tapasztalt tudóst az optimista világképbe. De aztán inkább békén hagyták egymást." 

Gyönyörű történet Gárdos Péter szüleinek a családteremtődéséről. Az apa, MIklós, aki egy haláltábor borzalmait a tüdejébe befészkelő kórban hordozza magával egy tudatos levelezés folytán  rátalál a későbbi anyára, a szintén a származását büntető sorsa által meggyötört Lilire, akivel egy szép szerelem bontakozik ki, és ez a szerelem átsegíti őket át a bajokon, a rossz emlékeken, a baráti árulásokon.

"Annyi borzalmat éltem át. Olyan sokszor feladtam. De élek. Vagyok."

Az életigenlés  akkora volt Miklósban, ami nem hagyott teret semmi rossznak és ez ki is látszott belőle.

"Apám elképzelni sem tudta, honnan tudhatták meg, hogy a gyógyulás útjára lépett. De mert minden barátjának fénylett az arca a büszkeségtől és az örömtől, csak erre az egy okra tippelhetett. Leült az ágyra, és várt. A fiúk ekkor zárt szájjal, zümmögve belekezdtek. Az Örömódát dúdolták, Beethoventől."                                                                  

Ez a szerelem erősödik a támogató segítőktől, a jóakaróktól, attól a hihetetlen hajtóerőtől, ami képes egy röpke találkozásért átutazni az óriási távolságot, ami kitart minden nehézség ellenére.

"A világ nem csupán jó volt, de egyenesen ragyogó."

Nagyon igényesen írja meg Gárdos Péter ezt az induló családregényt. Úgy mutatja be a szülei megismerkedését, kibontakozó és rendíthetetlen szerelmét, kötődését, hogy meghagyja nekik azt az emberi méltóságot, ami egy pár ilyenterű intimitását még nem sérti, de érzi az olvasó, hogy itt valami csodálatos dolog történik köztük.

"A szerelem nagyszerű dolog. A házasság rajta a pecsét."

Nagyon megindító a regény, lehetetlen érzelmileg kívül maradni olvasóként is, mert minden olvasással töltött perc kicsit beleszivárog az ember lelkébe. Nagyon finoman lopózik , és nagyon lassan tűnik ki, mert annak ellenére, hogy egy levélregény, hogy a  köztes narráció szikár és feszes, annyira szépen hat a történet valódisága, hogy egy pillanatra sem merül fel a szirupos érzés, sem a leskelődő kényelmetlenség.

Nincs mese, meg kell néznem a regényből készült filmet.