Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül

7 novella nő nélküli férfiakról, férfi szemmel. (pont ahogy a cím) Mondhatnám, hogy murakamis reggeli kávé mellé való laza , de nem olcsó ujjgyakorlatok, mert nem hinném, hogy nem tudta volna ezeket a novellákat megerősíteni, de azt kell mondjam nem is kellett. Ez így jó. A maga könnyed egyszerűségében. Nem hazudtolja meg magát Murakami, mert megint csak beletenyerelt a hatásba. Kicsit talán közhelyesebben is, mint ahogy azt megszoktam tőle, azt a kis huncut írói ügyeskedését, ahogy libikókázik az olvasót még tisztelő hatásvadász határon.

Ezekre a novellákra egyszerre igaz, hogy átjárja a csöndes, belenyugvó szomor és ugyanakkor és tán ezért is (villog a hatásvadász lámpa!) olyan pasikat teremt, akik éppen nő nélkül (esetlegesen sok nővel is nő nélkül) vannak,  

Tokai számára magától értetődő volt, hogy egyszerre két vagy három „barátnője” is legyen.

 Az a tény, hogy a barátnői nemcsak vele, hanem más férfiakkal is lefekszenek, nem okozott neki szívfájdalmat.

de a maguk szerethető esetlenségében olyan cukira figurázza meg őket, olyan huncutul adagolja a finoman sejtetett rejtélyességet és persze a halvány erotikát, hogy lenne kedv egy hajsimivel megvígasztalni őket. 

Hogy nő nélküli férfivá válni mekkora keserűség, mekkora fájdalom, azt csak ezek a férfiak értik. 

(spoiler on! bár igazán nem az, csak a nagyomnérzékenyek kedvéért szólok:)

Mert milyen már, hogy a férj barátságot köt a halott feleség szeretőjével, hogy megértse a nőt úgy miközben mindketten kiöntik a kavargó lelküket, 

Nem úgy tűnt, hogy bármi, amit mondani tudnék, jó irányba terelné a társalgást, szóval inkább csendben maradtam.

vagy egy mások számára érthetetlen, útkereső fiú felajánlja a barátnőjét a frissen megismert barátjának, hogy úgy tartsa meg a lányt,  vagy éppen amikor egy mindent feledő ébredés után beleszeret  a pasi a megjelenő púpos nőbe. Magával még nincs is tisztában, de már szerelmes egy ismeretlenbe. Minden novella tartogat rétegeket, csavarokat, de mégsem bonyolultak, nagyon egyszerűek.

 (spoileroff)

„Milyen fura az élet, nem? Vakítóan fényesnek és abszolútnak látunk valamit, készen állnánk mindent eldobni, csak hogy a mienk lehessen, aztán eltelik egy kis idő, vagy más szögből vizsgáljuk meg, és lám, megdöbbentően fakó. Nem értjük, mit is láttunk benne korábban.“

De akármilyen jól megértjük egymást valakivel, akármennyire szeretjük, egy másik ember szívébe belelátni, hát az lehetetlen kívánság. Aki ilyesmit kíván, az csak magának okoz fájdalmat. A saját szívünkbe azonban, ha megtesszük az erőfeszítéseket, beleláthatunk, a befektetett erőfeszítéseink arányában. Végső soron az a feladatunk, hogy megfelelően és őszintén kiegyezzünk a saját szívünkkel, nem? Ha igazán látni akarunk egy másik embert, arra nincs más mód, csak az, hogy elmélyülten és tiszta tekintettel megfigyeljük saját magunkat.