Erich Fromm · Daisetz Teitaro Suzuki : Zen-buddhizmus és pszichoanalízis

Ritkán írok ide az ilyenféle olvasataimról, mert ezek az olvasások a szakmai és önfejlesztő könyvekkel vannak egy kategóriában nálam, az meg nem hangyássyblogkompatibilis, de mert érdekelt a Zen-buddhizmus és a pszichológia keresztmetszete főleg a tudattalan kétféle megközelítése miatt, meg mert Basó haikuval és Tennyson versével példálózik, (ha értője nem is, inkább csak peremtapogatózója, de azért nagy tisztelője vagyok mindkettőnek) 
(és még azért is, de ezt meg csak halkan mondom, mert kaptam az univerzumtól meg egy nyugalmi szintre lassító sebészorvostól egy rakás plusz olvasóidőt)

A szemlélődés és a tapasztalás. Az érzékelés és a  verbalizmus. A kérdés nélküli elfogadás és a  megérteni vágyás. A megérzés és intellektus… Mi az ami elválik és mi az ami összeér a két megközelítésnél.

 Valahol a kettő között van az, ami… nekem. Persze hol értem én bármelyik filozófiát úgy ahogy azt a meditatív vagy kutató értői, érzői ismerik, de mint laikus érdeklődő megtaláltam ebben is ami érdekel.

Ez a könyv talán hozzám tett, de minden esetre elgondolkodtat, tovább gondolkodtat.

"A születés nem egyetlen aktus, hanem folyamat. Az életnek az a célja, hogy teljesen megszülessünk, és az a tragédiája, hogy legtöbbünk meghal, mielőtt voltaképpen megszületne. Élni annyi, mint minden pillanatban megszületni. A halál akkor következik be, amikor ez a születés abbamarad. (….) Akad köztünk halva született; ezek élettanilag tovább élnek, miközben mentálisan az anyaméhbe, a földbe, a sötétségbe, a halálba kívánkoznak megtérni; elmebetegek vagy majdnem azok. Sokan mások tovább járják az élet ösvényét. De hogy úgy mondjam, nem képesek teljesen elvágni a köldökzsinórt; szimbolikus kötődés fűzi őket anyához, apához, fajhoz, államhoz, álláshoz, pénzhez, istenekhez stb.; saját énjük sohasem fejlődik ki teljesen, és ezért nem is születnek meg teljesen soha."

Ami azért ettől a könyvtől sem dőlt meg bennem, sőt megerősödött, hogy a különböző kultúrákban civilizálódott embereknek a környezetük, társadalmi formálódása és a folyamatos gyökeresen beágyazódott hozott környezeti ingerek okán, nagyon erősen elkötelezettnek kell lennie, hogy a más (keleti/nyugati) kultúrákat megértse vagy legalább megpróbálja megérteni, és csak azután merje magát hozzámérni. Mindazonáltal a két megközelítés egyáltalán nem áll messze egymástól, mert a lecsupaszított cél végül is ugyan az, elérni a szabadságot és a feltétlen szeretetet. Talán a hozzávezető utak eltérnek, de sem a zen sem az analízis (ha a valódi eredendő célját nem veszíti szem elől) nem mondd ellent egymásnak, sőt megkockáztatom: jól kiegészítik egymást. 

Azoknak ajánlom, akik nem akarnak ZENgzetes gonghangú but(h)aságokat olvasni, vagy éppen lekockásított empíriKUSs képletes intelekTUS-t kapni,  viszont érdeklődőek a téma iránt, mert ez a könyv érthető nyugati nyelven érzékelteti a keleti-, és érezhető keleti érzékenységgel tapinthatóvá formálja a nyugati gondolkodást a tudatos tudattalan szinten.
Mondjuk ez a téma az én analitikus kóanom:)

update:

Ma reggel ez a Salinger idézet jött velem szembe:  Bízz a szívedben!

hát jó:)