Spiró György: Diavolina

Diavolina Gorkij szolgálója majd ápolója és társa narrációjában eleveníti meg Spiró a vörös cári oroszország minden szutykát, mocskát, gonoszságát és bűnét.

 Így indul a regény: „Tegnap összefutottam hajdani asszonyommal, Marija Fjodorovnával, és ez annyira felkavart, hogy úgy döntöttem, megírom, amit általa éltem át. Ehhez az elején kell kezdenem.“

Nagyon alapos munkát végzett Spiró(most is). Rengeteg tényanyagot dolgozott fel ebben a kis regényben. Felsorakoztatja a hatalom birtokosait, bukottjait, haszonélvezőit. Az ellenzőit, a kor irodalmárait zenészeit, és egyéb nagyságait, akik kapcsolatban voltak Gorkijjal, aki furcsa adok-kapok viszonyban állt Sztálinnal és az általa működtetett szemétdombbal, ahol ostoba, műveletlen fajankók , erőszakkal és  a hatalmukkal próbálták kompenzálni a mindenféle emberi, szellemi hiányosságukat.

"Este Alekszej a Nagyszínházban mélyen meghajolva fogott kezet Sztálinnal. Nem az öregségtől, nem a betegségtől, hanem hogy kisebb legyen köztük a különbség. Sztálin nagyon alacsony volt, alig magasabb nálam. Csodálkoztam, hogy lehet valaki még Leninnél is satnyább és jelentéktelenebb."

De a hatalomnak szüksége volt prímekre is. Így lett Gorkij Sztálin kiválasztottja. Hol száműzte, hol visszacsábította. Gorkij pedig beleállt ebbe a fura „játékba“.  És így kerültek bele a játszmákba a hozzá közelállók is, akik tehetségük okán nem kívánatosak voltak a hatalom szemében, többek között Dosztojevszkij, Platonov, Bulgakov, Makarenko, Csehov, Babel, Sosztakovics, Meyerhold…

“Alekszej írt egy furcsa darabot, az Ördög Moszkvában hamis pénzt osztogat az embereknek, Hamis pénz a címe, de amikor elkészült vele, megijedt, hogy Sztálinra ismernek, úgyhogy visszakeltezte 1913-ra, mintha még a cárizmus alatt írta volna. Bocsánatos tévedés, hogy ’31 helyett ’13-at biggyesztett a végére. Széteső darab, de Bulgakovnak annyira megtetszett, hogy elkérte az ötletet, regényt írna belőle, Alekszej odaadta. Nem tudom, Bulgakov megírta-e végül.”

Hát megírta. És ezért örök hálával tartozik az utókor mind Gorkijnak, mind Bulgakovnak. Kösz fiúk.

Minden van ebben a regényben, ami ebben a korban jellemző volt. A hatalomvágy, a visszaélés, a kegyetlenség, a zsarnokság, kicsinyesség, árulás, minden feletti teljes ellenőrzés, félelem, megalkuvás, gyávaság.

Gorkij sokat szórakozott magában ezen, mert olyanokkal „szórakoztatta” Sztálint és seggnyaló bandáját, amit éppen akkor talált ki, nekik... ezeknek a történeteknek vagy eseményeknek valódisága olyan messze volt a bugyuta és sötét intellektusuktól, amit    csak látványos unatkozással és/meg nagy mennyiségű itallal tudtak látszatfenntartva érdeklődést mímelve, elhitetni a külvilággal, hogy úgy tűnjön értik , érdekli őket és igyekeztek szinten maradni. (HAHA, KIT CSAPTAK BE)   Vagy ha a zavaros agyukban, a sértett hiúságukon  nem sikerült  magukat is becsapni, hát tettek róla, hogy az összes szégyenük tanúját emberi mivoltukban, szabadságukban megalázzák. Ha ezzel sem tudták megtörni azokat akik tükrében silányabbnak látszottak, akkor őket , de még a hozzátartozóikat, ismerőseiket is kiirtották. 

"Egykor Kamenyev rejtegette a lakásában a cári kopók elől Sztálint, aki valamit rosszul idézett latinul, mire Kamenyev kijavította; három évtizeddel később kiderült, hogy ezt nem kellett volna. Persze ha nem tud latinul, Sztálin akkor is kinyírja."

Mindenkinek pusztulnia kellett,  aki sokat tudott vagy akik emberileg, szellemileg  felettük álltak. Majd azoknak is meg kellett halniuk, akik végrehajtották ezeket az embertelen  a parancsokat.

„Főbe lőtték Kolcovot, Babelt. Főbe lőtték a derék embereket, a besúgókat, a szemeteket, a közömbösöket, nehéz rendszert találni. Jezsov végezte a tisztogatást, aztán őt, a tisztogatót is főbe lőtték. Főbe lőtték Aroszevet, aki Romain Rolland-ékat kísérte és jelentett róluk. Főbe lőttek majdnem mindenkit, aki megfordult nálunk Sorrentóban, Gorkiban és Tesszeliben. Talán egyedül csak a kedves Marsak maradt életben, lehet találgatni, hogy miér“