Tudom, tudom. Most a Kossuth kiflit kellene olvasni, de azért sem. Na nem mintha ez a makacskodás bármit is számítana globálisan vagy akárcsak lokálisan a világ menetében, ezt csak úgy megemlítem, hogy megemlítsek valamit. Meg amúgy is akkor még sehol sem volt a filmadaptáció promóciója sem, amikor én ezt a könyvét bekalkuláltam az idei várólistacsökkentős projektembe. Na ennyit a ennyiről. Jöjjön a könyv.
Mondhatnám, hogy Fehér Béla egyik zsengéje,
már ha létezne nála ez a kategória, mert hiába a korai keletkezés a történet
az jó erős. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rangsorban megelőzné
bármelyik eddig olvasottat . Mert hát hiába a bivalybszo hinnyemondatok, hiába a fájintosan kaczifántos nyelvi lelemény, azért ez most nekem sokk volt. Lehet mégiscsak a Kossuth kiflit
kellett volna.
Az, hogy miről is szól ez a könyv, kicsit
nehéz megfogalmazni, mert a maga valótlan valóságában eléggé pszichedelikus
víziókat hív elő olvasás közben, amiként a derék orvosdoktor Feri nagyapa kűzd az elemekkel
és a helyi démonokkal és persze olykor
még meg is világosodik egy-egy röpke pillanatra a mihezképest a pepita füzetnek köszönhetően, de akkor felbukkan a
liszteszsákban a szentlélek vagy mi az ördög és összekavar minden addigi halovány értelmet vagyis az
akkori racionalitást és orvostudományt úgy vágja a sarokba pékestől meg szarosgatyamadzagostól,
ahogy azt egy mágikus realista elképzeli, ha éppen 40 fokos lázálmában ráborul
a táplaleves és a népi motívumokkal megbúbolt nyelvezetet a tourette szindrómás falu bolondjától tanulja. Mindehhez a harangozó
is éppen felkelve halotti mivoltából, ebbéli felelősségének teljes tudatában, de inkább a tudatán kívül, alaposan félreveri a harangokat, hogy a népek azt
sem tudják most akkor menni kell a templomba vagy már jönni onnan.
Azért olvasd el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése