2015. február 13.

Yann Martel: Pi élete

Ha nem lett volna az utolsó rész, akkor bepakoltam volna ezt a könyvet 
a keresemazutamdelfinesbeszélgetős könyvek közé, oszt jónapot. De volt, és az mentette meg. 
Már jó a felén túl jártam, amikor megfordult a fejemben, hogy ha egyik embert próbáló hánykolódós nap végén azt meséli, hogy örök barik lettek a tigrissel és esténként összebújva aludtak el a ponyva óvó fedezékében, na hát akkor jól a sarokba vágom a könyvet a rajongói 5csillagdömpinggel együtt. Mert kicsit untam már , hogy ott lógott a levegőben a
 boldogan éltek amíg vagy az ellovagoltak a lenyugvó napba szörnyedelem, de hála Istennek vagy Allahnak vagy Brahmának vagy a jó ég tudja kinek, sikerült jó könyvvé csavarni a végét. Igaz ez a jóság ez nem az a kimondott összirodalmi mércét jelenti, hanem a hatást(hatásvadászatot?), ahogy a végével beindítja a nyálelszívót a maga alá taknyállot olvasó fulldoklását elkerülendően. 
Ha ez ilyen tudatos szerkesztés volt, hogy előbb halálra untatjuk a kedves olvasót a lerágott csonttal, majd ha van elég kitartása megkapja a jutalmát a végén, akkor Martel egy vabankzseni, ha nem, akkor csak egy mázlista.


2 megjegyzés:

  1. Az a csavar tényleg kellett bele, bár nekem addig is tetszett (nekem kell pár évente egy keresemazutamdelfinesbeszélgetős könyv (na de miért delfines?)), de az utóíze évekkel az olvasás után már nem lenne ugyanaz a csavar nélkül. Mondjuk a filmben nem jött át annyira a végén a csavar (lehet azért, mert tudtam mi lesz), addig viszont csudaszép képekkel traktálták a retinámat.
    Amúgy meg láttam a tévében buddhista szerzeteseket akik öri barik a tigrisekkel, Pi-nek is sikerülhetett volna :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a film inkább egy fotóalbum. szép, az kétségtelen, de inkább lapozós mint magától pergős lett.
      ( a delfin az hangulatelem, mert attól cuki;)

      Törlés