Szilasi László: A harmadik híd

Szeged-tour alsó szemszögből, Noszta , a kivándorolt majd  hazatért , de választása szerint hontalan, majd onnan az”életbe” visszarendeződött férfi és Deni a szintén külföldöt megjárt, de itthon a helyét nem találó nyomozó,  akik valaha osztálytársak voltak, elbeszélései alapján.

 A hajléktalan közösség hétköznapjaiba találja magát az olvasó. Bejárja velük a társadalom peremét és azt ami a perem alatt van.

Krimi ez a javából, de nem az a gyilkolászós, nyomozós-bravúros sztori, hanem egy szerelmi háromszög, ami mögött ott van a hétköznapok , a rendszer, a politikai hozzáállás tragédiája. Amolyan szociokrimi. De nem is a műfaj lenne a lényeg.

Életforma, ami esetenként egy választás, ami az el nem fogadott társadalmi normákra  egy alternatíva. Nem a legjobb, de mégiscsak  alternatíva. Mint az emigrálás, csak itt nem kell elmenni. Illetve nem el, hanem kivonulnak a társadalomból, de legalábbis a  felszínéről. Mert azt ne feledjük, hogy a regényidő éppen a rendszerváltás utáni időszak. Olyan mértékű változás, amit egyesek , többnyire egy bizonyos korosztály és réteg nem tudtak vagy éppen nem akartak lekövetni. Ez még nincs annyira távol, hogy ne lenne élő probléma.

Mindez egy naturálisan bemutatott hajléktalanvilág formájában, ahol nem szépíti meg a hétköznapok mocskának a természetességét Szilasi.

Élnek, szeretnek, túlélnek, vannak igényeik, vannak vágyaik, van bennük harmónia és művészet, van szerelmi  háromszög, van a politikának egy sajátos  hozzáállása, van a szabadság keresése.  Minden.

Egy vezetővé lényegült társuk,- aki szintén gyerekkori osztálytársuk-, a  Robot  köré épült sajátos társadalmon kívüli társadalom, ahol egy hierarchikus belső világ alakult, ahol megvannak a napi liturgiák, a menetrendek és ezeknek az állandó útvonalainak a körbejárása során az A ponttól a B pontig a rutinok, a változatlanná állandósított  perpetuumaiból lebomló  fizikai és szellemi hanyatlások , leépülések.  Jól megfigyelhetőek az állapotváltozások, ahogy a körök megtétele során az idő teltével az egyébként sokféle, eltérőnek induló életút hogyan homogenizálódik, hogyan szűkül a látókör és azzal egyenes arányban  a világkép, az értékek és a speciális létfenntartó eszköztárra való fókuszálás, ami végül többnyire az alkoholban oldódik.

Olyan világ, ami kívül esik a hétköznapi értelembe vett átlagemberi komfortzónán.

Nem akarja Szilasi megváltani a világot ezzel a könyvvel, de annyit mégis elérhet, hogy a segítség ne ott merüljön ki, hogy dobunk  egy százast a pohárba, hanem hogy Emberként tekintsünk  azokra, akik a poharat tartják. Elfogadjuk, hogy aki ezt az életformát választotta vagy ide sodródott,  abban is van emberi méltóság, aminek a felismerése  az első szál lehet a perem két felén élők között.

Mint irodalom, úgy elég érdekes, mert a kezdeti ijedelmem, hogy jajnemár, hogy ez egy osztálytalálkozós ittasan nosztalgiázós kikitdugottvolnameges izé legyen szerencsére hamar elmúlt, mert egy igen érdekesen és időben jó fordulatokat, meglepetéseket hozó könyv kerekedett ki belőle olyan témával és leírószerkezettel, amit elég kevesen tudtak jól feldolgozni, és itt nem a hajléktalanság mint állapotra, hanem a hajléktalan mint emberre gondolok.