A bozótmélyben c. novella (persze, hogy ezt emelem ki) kicsit olyan,
mint a schrödingeri gondolatkísérlet. A hallgatóság azt látja ami
éppen az adott pillanatban az adott elbeszélőből kilátszik. A
szubjektivitás objektivitása. A belső szűrőből kifolyó valóság. Ahány szűrő,
annyi valóság. És nem azért mert hazudik bárki is. Ennél sokkal árnyaltabb a
dolog. Hisz nem hazugság, csak az ő igazsága. A saját igazságok meg a
különbözőségek okán sokszor eltérnek egymástól.
Akutagava elbeszélései eléggé leegyszerűsítik a bonyolultat, pontosabban
realitássá csontozzák a misztikusat. Szembeállítja az ellentétes
pólusokat és ezzel teremt hangulatot a homogenitásba, mozdulatot a
statikusságba. a nyilván sztereotípiáim szerinti keleti bölcsességbe
keveredett ironikus nyugati lazaságot.
A többi novella is a
keleti rejtett éleslátás realisztikus misztikumát juttatja az eszembe. Igen,
így. mert úgy mondd igazat, hogy kétkedést hagy maga után. De az a kétely és
annak az oka magunkba keresendő. Ahány
írás, annyi színárnyalat a novelláskötetben, legyen az tetűsszín, ördögösszín, orrosszín vagy éppen elsőbálozósszín. Mindez így együtt egy kolorkrétás rajzolat Akutagava
repertoárjából .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése