Három nő, három sors. Egyik élete sem volt leányálom,
de mindé másképp, más okból volt keserves. Ahogy nőtt a könyvbéli keserv,
úgy helyeződött át az aktuális hangsúlya a másik generációra, annak az asszonyi
(emberi) tehernek a sokszoros súlya úgy, hogy megteremtődött általa a sajátjuk, az önmaguk környezetében.
Járták a reményeik szerinti útjukat, de valahogy a
csomópontoknál lejtmenetbe jutottak. Nem is a hová a kérdés, hanem az
út, ahogy oda jutottak. A saját történelmi korba illesztett
környezetükben az adott női lehetőség, a saját mikrokörnyezetükben az adott
és/vagy megtalált, lehetőségek saját (saját?) döntésekből leépülő pályákat rajzoltak
nekik, ami a harmadik generációban ért a legmélyebb pontra.
Így, hogy tudom a
történet bölcsőjét, jobban tetszik az, amivé ringatta azt Kőrösi Zoltán.
Most
már merem mondani, hogy félreismerhetetlen a stílus, a visszatérő mondatokkal, a máshol született, de a saját környezetbe szeretettel továbbdajkált intertextuális örökbefogadásokkal, a szépen formált szavakkal, gondolatokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése