2014. január 28.

Kőrösi Zoltán: Magyarka


Három nő, három sors. Egyik élete sem volt leányálom, de mindé másképp, más okból volt keserves. Ahogy nőtt a könyvbéli keserv, úgy helyeződött át az aktuális hangsúlya a másik generációra, annak az asszonyi (emberi) tehernek a sokszoros súlya úgy, hogy megteremtődött általa a sajátjuk, az önmaguk környezetében. 
Járták a reményeik szerinti útjukat, de valahogy a csomópontoknál lejtmenetbe jutottak. Nem is a hová a kérdés, hanem az út, ahogy oda jutottak. A saját történelmi korba illesztett környezetükben az adott női lehetőség, a saját mikrokörnyezetükben az adott és/vagy megtalált, lehetőségek saját (saját?) döntésekből leépülő pályákat rajzoltak nekik, ami a harmadik generációban ért a legmélyebb pontra.
 
Így, hogy tudom a történet bölcsőjét, jobban tetszik az, amivé ringatta azt Kőrösi Zoltán. 
Most már merem mondani, hogy félreismerhetetlen a stílus, a visszatérő mondatokkal, a máshol született, de a saját környezetbe szeretettel továbbdajkált  intertextuális örökbefogadásokkal, a szépen formált szavakkal, gondolatokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése