Nagy felütéssel kezdődik a novelláskötet. Mert ugye ki gondolná, mi van a Fa mögött.
Elhatároztam, hogy apránként olvasom, mert a Darvasi az olyan, hogy hagyni kell szünetet két záró pont között. Aztán (mint ahogy szokott volt lenni) csakmégegyet – gondoltam. És lapoztam is fel a következő adagot. Meg még egyet.
Oké, gondoltam akkor az írói ötös csoport szerinti elosztás adagjaiban olvasom. Na de a következőből csak egyet ízelítőnek… hű… na még egyet, de tényleg a többit később.
… később
Oké. Akkor a könyv másik felét majd holnaptól beosztom.
Hát a holnap ugyan úgy zajlott, mint a tegnap. Csak egyet.., na jó még egyet… áh, csak ezt a novellacsokrot. … meg ezt… na ezt az egy részt már nem hagyom olvasatlanul…
Vége.
Namármost ilyen körülményesen csak azt akartam mondani, hogy Végre! Végre! Egy könyv, aminek minden cseppje unikum. Olyan novellabombák ezek, aminek rövid a gyújtózsinórja és a fojtás alatt ott feszül a misztikum, a történet ereje, a szavak hatalma, a motívumok sokszínűsége és a feszültség szikrája.
Nem is tudom, melyik novellát emelném ki mint csúcsdíszt a sok csillogó ékesség közül . Mindegyik fejezetben volt kedvenc, de nem lenne érdemes előtérbe állítani valamelyiket, mert ezek profi novellák. Mind. És ez elég ritka egy öt fejezetben húsz írást tartalmazó kötettől. A cím is kitűnő érzékkel lett kiválasztva, mert nem csak egy írás, nevezetesen Ricardo de Cruz vándorló sírja szól erről, de a novellákon át is jellemző a halál valamiképpeni vándorlása, még ha a stílusok és történetidők nem is azonosak. Áh, mégis vannak, amik a szívem csücskei. Ezek A szencseni agyag átka, A sírásó, Peppo a Jézus-manöken és a Tanácsok kutyatartóknak c. novellák. (de tényleg ezek már csak ilyen személyes ízű túlcsordulások a minőséggel teli csuporból)
Erősen ajánlott könyv.
… később
Oké. Akkor a könyv másik felét majd holnaptól beosztom.
Hát a holnap ugyan úgy zajlott, mint a tegnap. Csak egyet.., na jó még egyet… áh, csak ezt a novellacsokrot. … meg ezt… na ezt az egy részt már nem hagyom olvasatlanul…
Vége.
Namármost ilyen körülményesen csak azt akartam mondani, hogy Végre! Végre! Egy könyv, aminek minden cseppje unikum. Olyan novellabombák ezek, aminek rövid a gyújtózsinórja és a fojtás alatt ott feszül a misztikum, a történet ereje, a szavak hatalma, a motívumok sokszínűsége és a feszültség szikrája.
Nem is tudom, melyik novellát emelném ki mint csúcsdíszt a sok csillogó ékesség közül . Mindegyik fejezetben volt kedvenc, de nem lenne érdemes előtérbe állítani valamelyiket, mert ezek profi novellák. Mind. És ez elég ritka egy öt fejezetben húsz írást tartalmazó kötettől. A cím is kitűnő érzékkel lett kiválasztva, mert nem csak egy írás, nevezetesen Ricardo de Cruz vándorló sírja szól erről, de a novellákon át is jellemző a halál valamiképpeni vándorlása, még ha a stílusok és történetidők nem is azonosak. Áh, mégis vannak, amik a szívem csücskei. Ezek A szencseni agyag átka, A sírásó, Peppo a Jézus-manöken és a Tanácsok kutyatartóknak c. novellák. (de tényleg ezek már csak ilyen személyes ízű túlcsordulások a minőséggel teli csuporból)
Erősen ajánlott könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése