Van akiben bujkál a kisördög, és van aki mögött ott settenkedik egy bazinagy emberzabáló . Így járt Travis is a papnövendékből lett ördögtulajdonos, aki Aladinként bevonzotta magának a fenevadat, aztán most meg Catchölhet, éjjel nappal, mert nem győzi zabáltatni. Persze még ha beérné a dögje valami szupertáplálóésszőrfényesítő whiskas félével, de nem ennek emberhús kell. Na ezzel lesz tele a töke Travisnak, meg azzal, hogy a láthatatlanul elmúlt hetven éve alatt nem tudja megélni a saját örömeit. És ha az nem számít elég bonyodalomnak, hogy embereket zabál a from Édenkert ördöge, nincs magánélete, hát akkor még befigyel a sztoriba egy lúzer vagány, akiről utólag csak a cipője árulkodik, egy tesze-tosza , de jól fókuszáló fotós a türelmét veszett pincérnőjével, két, első ránézésre fura, másodikra viszont határozottan lökött kocsmatulajdonos, amelyből az egyik szerencsére beszél ógörögül . Itt van a későbbi sztorikból ismer, semmin sem csodálkozó rendőr, Riveira, és persze az arab kávéárusnak látszó dzsin, aki kénytelen félrevezetni némileg a kiválasztott halszűz halászt, aki igazából vegyesbolti benzinkutas, de madam szeretett volna lenni, szóval ezt a zennyugalmú embert, hogy aztán minden jóra forduljon.
Persze akadnak még hímfeminista szektatagok akik gügyeségük okán földszellemnek hiszik az ördögöt és ezzel majdnem teret adnak a pusztító erőnek, a világbékéért vegetariánizáló pogány forradalmi erők és egy erőszakosférj likvidáló aerobikvalásalapító.
Szóval Moore egy pokolian hülye ördöngős történetet kavart így elsőre is.
(ha eltekintünk a nyomi borítótól, ha beleszámítjuk , hogy eredetileg nem pont ördögről van szó, hanem démonról, ha eltekintünk azoktól az elsőregényes túlkapásoktól, hogy pl. telezsúfolva szereplőkkel egy rövid történet, ha figyelembe veszem, hogy ez a könyv sosem került volna a kezembe, ha előtte nem olvasom a többi könyvét, így ráhangolódok Moore beteg humorára… szóval mindezen túl is hahaha.)
