Hír-fairdítő 7. Micimackó kuckója különkiadás

A kultuszminisztert kérdeztük a Hír-fairdítő Tudatmódosító munkatársának elnökileg kijelölt kérdezősávból:

Hf. - Ismeri e ön az alábbi személyeket és ha igen, honnan?

Mándy Iván, Ottlik Géza, Esterházy Péter, Nádas Péter, Tandori Dezső, Petri György, Gergely Ágnes, Orbán Ottó, Bertók László, Rakovszky Zsuzsa, Oravecz Imre, Garaczi László, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Márton László, Marno János, Tandori Dezső, Térey János, Tóth Krisztina, Zalán Tibor, Marsall László, Porogi András, Szörényi László.* Kérdezem: a fenti személyek "barátai és üzletfelei”  e Nyuszinak? Esetleg Micimackó barátai vagy méhészei?  Netán Kanga zsebéből bújtak elő? Tigris saját ugribugri lábán állnak e?

(a naprakész információk érdekében a miniszter úr okostelefonos segítséget kérhet. ha tud.)

Km - Irodalmi folyóiratokra, meg úgy ánblock ilyen peremkultúrjgény kielégítésére nincs szükség. Micsoda hülyeség, és persze felelőtlen gazdálkodást tételez fel teszem azt olyan lapokat támogatni, ahol lehoznak mindenféle anyagtakarékosságot mellőző irományokat, ahol nem is írják ki a lap széléig a sorokat. Meg különben is. Ez már  a XVII  XXI. század. A plakát-társadalmiüzenetek kora. Ki a fenét érdekel ma már egy hülye össze vissza tördelt vers, érthetetlenül groteszk novella vagy önálló gondolkodásra továbbösztönző, frappáns tárca, amiben még egy nyűves kedélyjavító pitypang sem szerepel. Semmi realitása nincsen. (Na jó, talán 0.9%-nyi, ha kivonjuk belőle a farhát áfáját ) Abszolút hasztalan.  Csak összezavarja az embereket. Mint a zene, amiben nincsenek fehérvári huszárok. Még headbang-elni  vagy csizmátcsapni sem lehet rá. Népidegen. 
Vagy netán egy bézs bőrüléses  irodalomkritikával körbe lehet utazni a kertek alatt egy falut?  Nem.  Szotyit árulnak egy zongoraversenyen? Nem. Tán csak nem azt akarná, hogy épüljön hangversenystadion Bütykösalsón?  Nem. (H.f közbevetése:pedig van citerakörük és becsszó szeretik a főutca lakói a zenét!) 
A százholdas pagony rekvirálásra avagy földalapú támogatására alkalmas egy-egy irodalmi szemelvény vagy szimfónia? Nem.  Írt titkárnő unorthodox sakkról és pókerről valamelyik lapban, esetleg  írt hozzá szignált Ákos  valakinek az unokatesója? Nem.

Akkor?

Naugye.

Interjú vége

 Munkatársunk elismeri, meg kell hajolni az érvek előtt.

Lapzárta után érkezett információnk szerint

ez a szecskázás nem csak print és online lapokat, színházakat, kultúrtereket érint:

 Hát, nem tudom, a gój motorosok ehhez mit fognak szólni. 






*( a  felsorolás történetesen közpénzeminisztérium sikerkönyvszerző-tikárnőinek a kifizetési list..izé... a nemzeti eb-kompatibilis világverő tizenegy .jaj izé  a 2000 c. folyóirat tartalommegtöltői közül vannak kiemelve a teljesség igénye nélkül, de lehetne bármelyik kegyvesztett kultúrszcénából meríteni hasonló veretes sormintát )

Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Kicsit az az érzésem, Grecsó mindig ugyan azt írja meg. Már nem úgy, hogy szó szerint hanem … na aki olvasott több Grecsót, az érti. Akinek az első ez, az jól járt, mert a Mellettem elférsz mellett ez a másik  jóregénye.

Persze gyilkosság az van benne, de ez nem krimi. Vagyis amolyan vidéki kriminális életmassza, ahol az élet elvevése nem a fizikális megsemmisítéssel kezdődik, hanem az élet ellehetetlenítésével, kisajátításával, lehetetlenné tevésével, megkeserítésével, elhazudásával. Vidéki krimi. És ez nem degradáló jelző, hanem éppen dicsérő. De inkább ez büntetés nélküli bűnregény. Már amennyiben a büntetést jogi kategóriaként vesszük, mert a szereplőket nem kerüli el a büntetés, hisz magukban hordozzák azt egy életen át. Nagyon úgy tűnik ehhez a szegmenshez - vidéki családregény mindenféle valóságos figurával-, ért Grecsó. Ez az írói hangja. Ebben otthonosan mozog, tud benne  lubickolni.

Persze van gyilkosság, hogyne lenne, mert megtörtént a gyilkosság, ami felnyitja ezt a sokszínű történetet, de nem is ez a legnagyobb bűn ebben a regényben. Igazából itt kész bűntobzódás van.  Hamisságok, asszonyi felvállalt és elhazudott szomorok, beletörődések, ráaggatott szégyenek  ön és közhelyek, 

" Egy viszonylag új Bee Gees-cédét kifogott egyszer, és meg is vette, de nem szereti,csak akkor teszi fel, ha valamelyik kolléganője átjön, ha Irénke elmenekül a férjétől,mert a férfi vagy részeg, vagy részeg lesz, és van egy keményebb negyedóra, amikorideges, amikor remeg a keze, de hamar elmúlik, csak olyankor neki nem szabad otthonlenni.Irénke imádja a Bee Geest, ezt a lemezt meg különösen, már többször felajánlottaneki, hogy vigye el, de a nő azt mondja, ott jobb helyen van, az ő hifitornyuk amúgysem működik, és mire az ura megjavítja, vagy újat vesz, meg fognak öregedni.Irénke, ha isszák a teát a verandán, és némi sütőrumot is öntenek bele, gyakranmondja, hogy Verát csodálják a faluban, hogy mit keres itt, és hogy otthon ül, embernélkül, egyedül, de szerencséje van, mert a gyerekek nagyon szeretik, és ezért még aztis elnézik neki, hogy nincs férje.„Elnézik?”, kérdezett vissza.Irénke meg bólogatott, hogy igen, ez majdnem kivételezés, és most már ő is tudja,hogy ez valóban nagy kegy, a férj nélküli nő a legveszélyesebb dolog a világon, falunsenkit nem gyűlölnek annyira, mint aki pártában maradt, akkor is őt gyűlölik, ha nemakart egyedül maradni, ha mindent megtett, fodrászhoz járt, táncba, illegette magát,udvaroltatott, hogy egy férfi végre feltegye neki azt a kérdést, amit minden nőnek felkell tenni falun, különben ő lesz a hibás, megalázzák majd, nyomorult lesz, ésszámkivetett. "

beágyazódott és megkérdőjelezetlenül tovább épített férfipolcok, beékelődések, örökölt, hozott és kapott címkék, 

"  Szerintem a fiam is iszik, vagy lehet, hogy drogozik, mostanában az a divat, olyanhosszan hallgat, hogy ennyire hosszan nem lehet, azt hiszem mindig, hogy letette,kérdezgetem, hogy itt van-e még, olyankor morog, arra sem felel rendesen. Biztosanakkor kezdett el inni, amikor az egyik szeretője lebuktatta, várható volt, hogy nemmegy ez így sokáig, végigdugta a falut, előbb csak a kolléganőket, aztán a szülőket is,katolikus tanító és egy kurvapecér, ezt pletykálták róla, de én büszke voltam rá, én isezt akartam volna, végigdugni a falut, de én büszke lettem volna rá, nem úgy, mint ő,„miért szenved egy egészséges férfiember?” "

küzdelmek, helyi túlélések, hol múlt tagadás, hol meg annak a keresése, jövő félés, benneragadás, városidegenség, közösségi belterjesség, gyászok, szégyenek... minden ami ott lapul évekre visszamenőlegesen nem csak a regény által kimetszett viharsarki a felszín alatt, de minden hasonló közösségben. 

"  Hirtelen szappanszagot érez, és látja maga előtt a régi tanya téli konyháját. Télvíz   idején úgy háromnegyed hét felé öntött Mikóczki tanyagazda egy fél vödör langyos   vizet a nyakába, srégen a lavór fölé hajolt, és jól beszappanozta a nyakát meg a   hónalját.   „Nincs is miben megizzadnom”, mondta ilyenkor. Ez azt jelentette, hogy ő csak   becsületből és jólneveltségből fürdik. Jelentőségteljesen a gyerekre nézett, érti-e, hogy   ő milyen rendes ember, aztán a maradék fél vödröt is a nyakába zúdította.  "

Anélkül, hogy elspoilerezném a történetet, nagyon jó koncepciója a regénynek  a kisebb novellaformákból való építkezés, a részek látszólag egyediségéből összeálló teljes kép, ahogyan telik meg a tér a benneélőkkel, ahogy a szemszögek megvilágítják a fókuszt,  rajzolódnak körbe a karakterek, ahogy nehezül a levegő, (és közben könnyebbedik a puttonyom, amiért megvettem a jelmezbál előtt –et).

Úgy van ebben a gyilkosságnak szerepe, hogy az mögött sok egyéb takarandó mögött, mondhatni, álarc, jelmez mögött a mindent átjáró, felgöngyölíthető lélekölés bújik meg úgy, ahogy egy zsúfolt teremre a ráboruló sötét előtt egy lélegzetvétel tört részére ijesztővé szilárdul a csönd, hogy annál kétségbeejtőbb és rettenetesebb legyen a sikoly…

Ja! És köszönet Darvasinak, hogy nem hagyta , hogy elkapkodja, csak úgy leírja, hanem segítette, hogy jól átgondolva megírja ezt a regényt Grecsó. És persze neki is köszi, hogy nem egy öntelt irodalmár, és hallgat az értő kollégájára. 

Napi idézet (Shakespearológia)

"No lám, mily becstelen eszközzé akartok ti tenni engem.

Játszani akarnátok rajtam; ismerni billentyűimet;

kitépni rejtelmem szívét, hanglétrám minden hangját

kitapogatni a legalsótól a legfelsőig; pedig e kis

eszközben zene rejlik, felséges szózat, mégsem bírjátok

szavát venni. A keservét! azt hiszitek, könnyebb

énrajtam játszani, mint egy rossz sípon?"

Shakespeare: Hamlet

Boldog szülinapot Shakespeare mester! 

Kertész Imre: A néző – Feljegyzések 1991–2001

Napló szerű bejegyzés egy naplóolvasatról

Azt hiszem Kertész Imre íróként benneragadt a filozófikusan letargikus magányban.

Ez a naplójegyzet válogatás is nagyon megosztó mondattokkal, gondolatokkal van teli. Túl sok a negatívizmus, bár meg kell hagynom, sokszor megvalósultak a korunkban megélten befogadható időn belüli Kertészi váteszek. Ez napló, úgyhogy nem lehet számon kérni rajta szinte semmit, hisz egy napló az ilyen. Szubjektív. Lehet vele vitatkozni, kell is, de a vita is pont annyira egyénire farigcsált, mint a vitatott tétel. Persze a gondolatok, amiket egy közszereplő nyilvánosan vállal, mindig újabbakat gerjesztenek és ez egy egészséges mentalitású társadalomban tartalmas vitát generál.  Mondjuk össztársadalmi szinten itt nem tartunk, de azért vannak jó közösségek ahol ez működik, és ha működik, az a nem egyező keresztgondolatoktól függetlenül, mindenképpen építő. Aztán van, aki azt mondja, lehet vitatkozni az ilyen jegyzetekkel, de minek. Szubjektív. Csak olvasni kell és feldolgozni olvasószemmel, a benne levő személyes dolgokat. Egyrészt eléggé határozott (a sok gondolatformálódás, épülés, sarkosság és vitathatóság ellenére) véleménye volt KI-nek a környező dolgokról,  és mint olyan, nem szerencsés mondatokat, részeket kiragadni belőle. Ahogy hosszan vezeti le a gondolatmeneteit, meghivatkozva a gondolatait formáló, azokra hatással lévő filozófusok, karakteres írók, koroktól független tanítók, bölcsek, gondolkodók rá tett hatását, másrészt meg ezek eléggé belsőséges mondatok, még akkor is, ha talán már a lejegyzések pillanatában is valamelyest a külvilágnak lettek szánva. (valaki szerint ez bátor dolog, valaki szerint fölösleges provokáció, sőt ostobaság... )

De ez nem regény, ez maga Kertész Imre Kertész Imre interpretálásában mindenestől. Az író, a gondolkodó, a közember, a magánember, a zsidó, a magyar, a bennfentes, a kívülálló, az ünnepelt, a kirekesztett, a kolléga, a férj, a véleményes, a beletörődő és ahogy Spiró mondja róla, a szabad ember… és még sorolhatnám. Lehet mondani, mit mórikálja magát egy író. Mit fellengz, patetikuskodik. Írjon regényeket. Igaz, de mi a baj azzal, ha reflektál a környezetre a saját hatósugarú észleléseire, még akkor is, ha azok nem mindig fedik kritikátlanul a későbbi olvasó véleményét. (de van erre egyéb példai is,  teszem azt Márai naplói, amiket szintén sokat forgat Kertész) Mert a véleményegyezés az persze nem mindig találkozik, az igaz - és hogy magamból induljak-  nem is tudok vele egy nézőpontról vizsgálódni, hisz sem az életkor (itt a történelmivé vált korszakoknak az átélt tapasztalatára gondolok) sem közegimpulzus egyezőségünk nincs, viszont mégiscsak kortársak vagyunk és a korunk egyes eseményei hatása alatt állunk, ami viszont mindkettőnkre hat valamiképpen. Ez a közös metszet pont elég arra, hogy ezeket a naplóit érdeklődéssel és a magam világlátásával, a magam véleményezése, rámhatása szerint olvasgassam. 

Amellett, hogy nagy tisztelője vagyok az író Kertész Imrének, az embert is kedveltem benne. De ilyen hosszú életnyi tapasztalat, megörökített önreflexióiban  nyilván van merőleges gondolat is. Talán az időszak, amit kimetszett ebben a válogatásban (1999-2001) is olyan, ami egyrészt a saját életében sem volt felhőtlen, másrészt Kertésznek egyébként is van egy borúra hajlamos hangja, ami sajnos sokszor fedi is a dolgokat, de sokszor túl pesszimistának érzem, főleg, hogy egyértelműen kitűnik, majdminden megnyilatkozásából, hogy neki a holokauszt és az azzal kapcsolatosan átélt embernullázó ideologikus trauma jelenti az emberiségbe vetett hitének a végét. Onnantól nincs optimizmus és minden bizakodás csak naivitás. (megértem, de tapasztalat és a magam bizakodóan optimista szemlélete híján én ezt nem érzem át). 
Ezzel szöges ellentétes viszont azoknak a barátainak, hozzá közel álló pályatársainak a Kertészimréje, aki harsogóan vidám tudott lenni, , sosem fogyott ki a történeteiből, hosszasan idézett klasszikus filozófusokkal bélelte ki a maga anekdotáit, bár, azt is mondják róla, a humora amolyan keserű humor volt, a vidámságából mindig kihallott a keseríz, a gúnykacaj, de ez nem leminősítő gúny volt, hisz magát is ilyenképpen figurázta ki, inkább amolyan társadalomkritika féle, amiben szembekacagta és kacagtatta azt, ami egyáltalán nem volt vidám. Ez ezekben a feljegyzéseiben kevésbé érződik, bár ha valakinek van erre füle és nem egyfajta szemüvegen keresztül olvassa, azért... 
Viszont semmiképpen nem szabad ezeket a feljegyzéseket összemosni az itt-ott megidézett filozofikusok szándékuktól függetlenül kiforgatott eszméit más , ferdült ideológiák általi torzított használatuk okán, nem kellene semmilyen párhuzamot húzni azzal, amilyen gondolatokra serkentették ezek  az alaptételek Kertészt.  Pont az értelmezésbeli különbség az, ami a lényeg. És abban nagyon nagy különbség van Kertészé és a kirekesztő, támadó ideológiák közt. 
De hát mindenkinek lelke rajta, hogy mit hall ki egy egy mondatból, gondolatsorból, feljegyzésből. 

Na engem ezekre a gondolatokra sarkallt most ez a könyv, meg persze a közelmúlt tragikuma.

Egyébként arról meg hogy mennyire fontosak Kertész ilyen jellegű jegyzetei? És miért pont az övéi (is) fontosak? Hát kéremszépen, van még egy olyan magyar író, akinek kamasz korában a sok kitaszítottal egy vagonban az éhezés árnyékában úgy látszott egyáltalán nem lesz felnőtt kora, aztán mégis későfelnőtt korára, néhány kiválasztottal együtt vacsizott a svéd királlyal.
Naugye!

Ma elbúcsúztak tőle a szerettei, a barátai, a tisztelői és - ahogy EP mondta a búcsúbeszédében- az ücsörgők. 

"... De hogy meghalt, hirtelen annyian ülnek az ágya szélén, hogy óhatatlanul erről is kellene mondanom valamit, de nem akarok rendet vágni az új üldögélők közt, csak megállapítom a tolongást…'

Ha már nyugodt élete nem lehetett, kívánok Neki békés nyugalmat.

napivers

 Megölel az Isten

Ebben a nagy-nagy rohanásban,
egy pillanatra megölelt az Isten.

Zavartan megálltam.
Magamat magányosnak hittem.

Annyi volt csak, hogy volt egy kis időm.
Hogy épp nem kellett semmit sem tennem.

Hirtelen azt láttam, valaki jön.
Gondoltam, elmegy mellettem.

Aztán a kezemre tette a kezét,
és hosszan a szemembe nézett:

betakart minket a csendesség,
és hozzám bújtak a remények.

Nem múlik el semmi sem, soha!
A fű kizöldül, büszkén újra nő.

Hogy lehettem annyira ostoba,
hogy engedtem, hogy múljon az Idő.

Csak álltam ott, és beburkolt az Isten,
éreztem, hogy minden mozdulatlan,

és ott volt a nagyvilág! A szemeimben.

És egyedül voltam, végtelen magamban.

Petőcz András 

John Green: Csillagainkban a hiba

Nyilván az én csillagomban is lehet valami bug, mert bár fontosnak tartom, hogy a hasonló témákat több szinten is feldolgozza az irodalom , a több szint alatt a különböző írói stílusokat és olvasói korosztályok megszólítását értem, de ha már hozzányúlnak egy fontos témához, jelen esetben a rák sőt a fiatalkori rák, akkor azt ne giccsesítsék el, nem nagyolják el. A banalizálás meg egyenesen ártalmasnak gondolom. Óvakodni kellene a jól bevált papírzsepihasználatra ingerlő  kliséktől mert az kontraszelektív. A sokadik coelhoi mondat után már csak fásultan lapoz az ember

"Szenvedés nélkül hogyan ismerhetnénk meg az örömöt?"

 "Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte."

és ez nem azért van mert az olvasó egy kegyetlen dög lenne, akit nem indít meg egy egy emberi sors, halálba végződő rövidre szabott élettörténet, csak ha el van maszatolva és bagatelizálva  sőt túltolva a mindenekellenéreteljeséletélés, hát az már finoman szólva nem szerencsés. Kiváltképp ha ez a mindenekellene előre borítékolható jelenetekbe, párbeszédekbe fut.  Rendben, fontos és kell az életigenlés a tragédiák árnyékában , hogy élj a mának, szeress  az utolsó leheletig, na de azért azt nem tudom elképzelni sem, hogy bármennyire pozitív valaki egy kicsit sem akarja felnégyelni Istent, legalább amikor kettesben van a kicsit sem empatikus rákkal. Nekem sok benne a nem őszinte mosoly.  
Mert például szülőként ezt még kevésbé tudnám elképzelni, hogy ne akarjon az ember naponta széttépni mindent és addig rakosgatni újra és újra az egészet, amíg egyszer csak kimarad belőle a hibás rész.

"Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól."

Nem tetszett, mert olcsónak nem elég fajsúlyosnak tartom az ilyen jellegű, a feltételezett szándék ellenére inkább hatásvadász témafelhasználást. Arról nem is beszélve, hogy irodalmilag sem ütött meg egy szintet. A kamasz karakterek a valós korukon túlmutató mentális érzelmi és értelmi szintje nekem hamis. Nem ilyenek a kamaszok. Pont nem. Ez a kor egyébként is egy túlfokozott érzelmi reakciókban gazdag kor, lázadó és identitás keresésekben, különbözésekben  gazdag. Nincs meg benne az a könyvbéli zenállapot, hormonokon túlmutató higgadt bölcsesség. Oké, megríkatott, de azt nem az író érte el, egyrészt lassan már egy cukira photoshoppolt cicakonzerv címkéje is meg tud hatni, másrészt az, hogy témaszínes a fantáziám és szebbé olvastam a szereplők meggyötört lelkét. De ez nem az író közvetlen érdeme, hanem a pillanatnyi szenzuális léleklágyulás, amit kivált a felsorakoztatott klisécunami.

ui.:  (megnéztem a filmet.  hát... olyan mint a könyv)

napihaiku

Úgy beszélj, hogy tudd:

szavaid mély nyomokat

hagyhatnak benned!

F.Á.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Ez most nekem nem igazán azt hozta, amit az előző kettő könyve alapján reméltem. 

A vigyorgazdag, felhőtlen szórakozást. Pedig ott van benne a foci minden, ami az Ove-ban meg A nagymamámban (abban kiváltképp ott van Britt-Marie ugye) , és vicces is, ahogy vegyszergőz lengi körül a kissé kényszeres, a maga módján tudatos, de teljesen öntudat nélküli  Mariet, aki, ha módjában állna szódabikarbónával kezelné a világ összes potenciális foltját,

"A gyerekek a kanapén ülnek fehér mezben, és üdítőt isznak. Britt-Marie gondoskodott róla, hogy törülközőkre üljenek, mivel nincs elég szódabikarbónája ahhoz, hogy az összes gyereket kitakarítsa, és természetesen alátétet is adott az üdítőhöz. Ugyan nem volt rendes alátét, így Britt-Marie két téglalapnyi vécépapírt hajtott egymásra. A szükség törvényt bont, de még a szükség is megértheti, hogy az ember nem tesz le egy üdítősdobozt egyenesen az asztalra, ez Britt-Marie határozott véleménye."

miközben teljesen alárendeli magát többek közt és főleg a nem éppen hálás, sőőőt... férjének, 

"Britt-Marie rá se rántott soha, hogy mindig ő áll a háttérben, nem kívánt más létet magának, mivel sosem kívánt sok mindent magának. Mondjuk azt néha kívánta, hogy valamikor azért mégiscsak megtegye, kívánjon valamit, vágyakozzon valami után annyira, hogy ne bírja ki. Az olyan életteli dolog. De általában elmúlt."

magától érthető módon lazacvacsorát ad a munkaközvetítős csajnak, és meggyőződése, hogy hatkor egy kultúrembernek vacsorázni illik, elvégre nem vagyunk állatok, és éjjel csak a bűnözők utaznak, és ez csak a jéghegy csúcsa ugye , és ott van még a satöbbi. Na  meg megvan a történetben a fontos is benne, a tanítás, a feltétlen szeretet, felelősség, gondoskodás, egymásra figyelés, összefogás ereje, közösség  hatása, az önmegvalósítás, önkép fontossága, stb...  

"Azt is szeretné tudni, vajon mennyi hely van egy ember lelkében a változásra, amikor már idősebb. Kikkel találkozhat, és azok mit látnak benne, és mit láttatnak meg vele saját magában."

csak hát... már nem olyan üdítően új a stílus és kicsit kiszámítható, hogy a sarkosan társadalomnonkompatibilis ember azért alapvetően mégiscsak jófej meg jóember és a szórakoztatófaktort magabiztosan hozza az a könyv, hogy eléggé megmosolyogtatóak hétköznapi viszonylatokban és szituációkban a kisebb nagyobb stikkjei, és ahogy kell, van benne egy nagyadag szomor és szomoroldó is persze mert a fejlődés is benne van, hisz azért mégiscsak jók az emberek meg a jóemberek kitöltötte  mikrovilág, na meg persze mindenki love és szeretnivaló (kivéve aki nem túl jófej)...  De a varázs belőlem most kicsusszant. Talán a következő...

Szolg. közl.: E, a vitzek  meg a komikumok tökre átjöttek, klasszul ültetted át magyarba a szitukat.

Puszi:)